Hazánkban az evezőssport meghonosítását gr. Széchenyi Istvánnak köszönhetjük. "A legnagyobb magyar" az első kétevezős, ladikszerű hajóját Angliából hozatta, és 1826. augusztus 12-én mutatta be Pozsonyban, majd 1827-ben 3 óra 52 perc alatt Bécstől Pozsonyig evezett két angol barátja, John Barneby és Thomas Hallifax társaságában. Széchenyi, az angol evezősklubok mintájára, 1841. április 2-án megalapította az első Hajós Egyletet; ő rendezte az első magyrországi evezősversenyt is 1843. március 19-én a tulajdonában lévő hajókkal. A résztvevők a Lánchíd építésén dolgozó angol és magyar munkások, valamint olasz utászkatonák voltak. A győztes a "Béla" nevű hajóban evező négy magyar munkás lett, kormányosuk Clark Ádám volt. Az 1840-es évek második felétől a politika és a fügetlenségért vívott harc kötötte le az alkotó erőket, a szabadságharc leverését követő önkényuralmi időszak pedig egy időre ellehetetlenítette a civil kezdeményezéseket.

Az 1860-as évektől gomba módra szaporodtak az evezősegyletek: a főváros után Pozsony, Győr, Szeged, Temesvár, Arad a legjelesebb evezősbázisok. Széchenyi barátai 1861-ben Buda-Pesti Hajós Egylet néven újraélesztették az első Hajós Egyletet. 1863. június 8-án rendezték az első pesti regattát a Margitsziget déli csúcsától az Akadémia épületéig terjedő Duna-szakaszon. Az 1870-es évekbeli átmeneti visszaesés után az 1880-as években ismét fellendülés következett. A fővárosi Nemzeti Hajós Egylet (a Széchenyi-féle Hajós Egylet jogutódja) igazgatója, Fülepp Kálmán, valamint a Győri Csónakázó Egylet titkára, Mihálkovics Tivadar elévülhetetlen érdemeke, hogy előkszítették a Magyar Evezős Egyletek Országos Szövetsége megalakítását (1892. szeptember 21.), amely első közgyűlését tizenegy klub részvételével 1893. március 12-én tartotta. A szövetség első elnöke Bedő Albert lett. Ettől az évtől kezdve évente rendeznek országos bajnokságot egypárevezősben, melynek első győztese Lindtner Sándor, a Nemzeti Hajós Egylet versenyzője volt. Csapathajók számára csak minegy húsz évvel később szerveztek bajnoki futamokat.

Nemzetközi versenyeken már az 1880-as évektől részt vettek magyar evezősök, és különösen szép sikereket arattak a bécsi versenyeken. A hazai versenyek közül talán a milleniumi regatta volt a legemlékezetesebb, amelyet l. Ferenc József magyar király és más előkelőségek is megtekintettek. A magyar nyolcas izgalmas véghajrával utasította maga mögé a legjobb bécsi csapatot,  aPiratot.

A 20. század első éveinek kiemelkedő evezősegyénisége a Pannónia versenyzője, Manno Miltiades, Magyarország, Ausztria és Csehorzág többszörös egypárevezős bajnoka, aki 1906-abn a legrangosabb angliai versenyen, a Henley Royal Regattán is győzni tudott.

Olimpián először 1908-ban, Londonban vettek részt magyar evezősök. A versenyeket kettesével, egyenes kieséses rendszerben bonyolították. A Pannónia nyolcasa már az első körben kikapott a későbbi győztes angol csapattól, míg az egyesek futamában Levitzky Károly, a Nemzeti Hajós Egylet versenyzője a döntő előtti futamban járt ugyanígy. Csaknem száz év elteltével, az eredeti jegyzőkönyvek tanulmányozása alapján lett egyértelmű, hogy ez a harmadik helyet jelentette. Fontos ez azért, mert a 20. században a világversenyeken egyébként sikeres versenyzőink mellé olimpiákon csak ritkán szegődött a aszerencse. Levitzky Károly után kerek negyven évet kellett várni hogy az ismét Londonban rendezett olimpián felhúzzák a magyar zászlót a bronzérmes Szendey Antal-Zsitnik Béla (kormányos: Zimonyi Róbert) kettős, majd újabb húsz év után Mexikóban az ezüstnégyes (Sarlós György, Csermely József, valamint a Melis fivérek, Zoltán és Antal) tiszteletére. Az ezüstfiúk mestere Jásdi Sándor, a Csepel kiváló edzője volt.