Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Internet-figyelő
 
Történelem
Történelem : A közelmúlt

A közelmúlt

  2004.10.20. 18:55


Ambrus Mariann, a kiváló képességű, tízszeres magyar szkiffbajnok (Szabó Károly tanítványa) világversenyeken is szorgalmasan gyűjtögette az érmeket és helyezéseket. 1975-ben ezüst-, 1977-ben és 1978-ban bronzérmet, az 1976-os montreali olimpián pedig hatodik helyezést ért el. Az 1980-as olimpián a középdöntőben megsérült, így kiesett a további küzdelemből. Egy másik női egységünknek, a Bata Ilona-Langhoffer Klára kettesnek viszont sikerült egy hatodik, döntős helyet elcsípnie. A nyolcvanas évek egyetlen világbajnoki érmét (bronz) 1989-ben Sarlós Katalin szerezte egypárban.

A következő évtizedben férfi evezőseinknek sikerült kimozdulniuk a holtpontról. A könnyűsúlyú Kokas Gergely 1999-ben egypárevezősben világbajnoki bronzérmet szerzett. Csapathajóban pedig a Dani Zsolt-Mitring Gábor páros jóvoltából húsz év után ismét sikerült, méghozzá két egymást követő évben (1993-ban hatodik, 1994-ben negyedik) helyezést elérni. Bár ez a csapat az atlantai olimpián elvérzett, az Haller Ákos és Pető Tiborutánpótlás erejét bizonyítja, hogy Pető Tibor és Haller Ákos ugynebben a hajóegységben egy világbajnoki (1999) és egy olimpiai (2000) ötödik helyezés után 2001-ben, Luzernben ragyogó világbajnoki győzelemmel indította a magyar evezőssport új évezredét. (Ezzel az eredménnyel az év legjobb csapata címet is elnyerték.) Győzelmüket 2002-ben megismételték Sevillában, ahova a keret többi tagja - kivéve a Pető Tímea-Pető Mercédesz kettest és Székely Viktóriát- a dunavarsányi madártejtől kapott szalmonellafertőzés miatt nem tudott kiutazni. 2003-ban Milánóban egy sérülésekkel nehezített felkészülés után a hetedik, olimpiai részvételt érő helyet szerezték meg. Helyettük is jól szerepelt Dénes Csaba (5.hely könnyűsúlyú szkiffben) és a Varga Tamás-Hirling Zsolt alkotta könnyűsúlyú férfi kétpár (6.hely). A könnyűsúlyú hölgyek, a Pető Tímea-Pető Mercédesz kettes 6. és a Remsei Mónika-Stift Edit kétpár 9. helyet értek el.

 
Szavazás
Nem.

Mi nem?
De igen!
NEM VÁROK!!!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Magyar klubok
 

Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG