A közelmúlt
2004.10.20. 18:55
Ambrus Mariann, a kiváló képességű, tízszeres magyar szkiffbajnok (Szabó Károly tanítványa) világversenyeken is szorgalmasan gyűjtögette az érmeket és helyezéseket. 1975-ben ezüst-, 1977-ben és 1978-ban bronzérmet, az 1976-os montreali olimpián pedig hatodik helyezést ért el. Az 1980-as olimpián a középdöntőben megsérült, így kiesett a további küzdelemből. Egy másik női egységünknek, a Bata Ilona-Langhoffer Klára kettesnek viszont sikerült egy hatodik, döntős helyet elcsípnie. A nyolcvanas évek egyetlen világbajnoki érmét (bronz) 1989-ben Sarlós Katalin szerezte egypárban.
A következő évtizedben férfi evezőseinknek sikerült kimozdulniuk a holtpontról. A könnyűsúlyú Kokas Gergely 1999-ben egypárevezősben világbajnoki bronzérmet szerzett. Csapathajóban pedig a Dani Zsolt-Mitring Gábor páros jóvoltából húsz év után ismét sikerült, méghozzá két egymást követő évben (1993-ban hatodik, 1994-ben negyedik) helyezést elérni. Bár ez a csapat az atlantai olimpián elvérzett, az utánpótlás erejét bizonyítja, hogy Pető Tibor és Haller Ákos ugynebben a hajóegységben egy világbajnoki (1999) és egy olimpiai (2000) ötödik helyezés után 2001-ben, Luzernben ragyogó világbajnoki győzelemmel indította a magyar evezőssport új évezredét. (Ezzel az eredménnyel az év legjobb csapata címet is elnyerték.) Győzelmüket 2002-ben megismételték Sevillában, ahova a keret többi tagja - kivéve a Pető Tímea-Pető Mercédesz kettest és Székely Viktóriát- a dunavarsányi madártejtől kapott szalmonellafertőzés miatt nem tudott kiutazni. 2003-ban Milánóban egy sérülésekkel nehezített felkészülés után a hetedik, olimpiai részvételt érő helyet szerezték meg. Helyettük is jól szerepelt Dénes Csaba (5.hely könnyűsúlyú szkiffben) és a Varga Tamás-Hirling Zsolt alkotta könnyűsúlyú férfi kétpár (6.hely). A könnyűsúlyú hölgyek, a Pető Tímea-Pető Mercédesz kettes 6. és a Remsei Mónika-Stift Edit kétpár 9. helyet értek el.
|